Kritikák

Tóték

 
 

Bóta Gábor
MEGFIATALÍTOTT RETTENET

Magyar Hírlap, 2000.09.26

A függöny is kartondobozszínű, Bartos András díszlete is papírból készült, rajta szinte gyerekrajzszerűen felskiccelt falusi táj, szoba. Szűcs Edit jelmezeinek többsége is annyira makulátlan, mintha a ruhák valamely vitrinből kerültek volna elő. Parányi villanyvasút közlekedik a színen, az hozza zakatolva Tóték fronton lévő fiának halálhírét is. Melis László zenéje olyan, mint amikor egy játékdobozt kinyitnak, és szól belőle a mesei hangulatot árasztó, kissé édeskés melódia. Ebbe az idillinek látszó világba tör be a borzalom, tör be a gátlástalan őrnagy, hozza magával a háborút, az idegbajt, a hatalmi tébolyt, még hozza tán magát a fasizmust is.

Réthly Attila felfogása szerint ez az őrnagy nem javakorabeli férfi, majdhogynem srác. Olyan ember, aki feltehetően a háborúnak köszönheti gyors előmenetelét, és öreguras rigolyáit. A helyzet így még kiélezettebb, fiatal ember dresszíroz tisztességben megőszült családapát, családanyát. A lányuk (Hámori Gabriella) láthatóan vonzódik is a vendég iránt. Csillogó szemekkel visszhangozza eszméit, sőt az előadás végén félmeztelenre vetkőzve fel is kínálkozik az őrnagynak. Réthly gondosan ügyel arra, hogy érzékeltesse, az őrnagy érkezése előtt is csak látszólagos volt a családi idill. Giccses, falvédőszerű álharmónia uralkodott. Mintha fényképezkednének, egymáshoz is simulnak a család tagjai, hogy aztán érvényesüljön a hierarchia, Tót parancsolgasson a feleségének, aki pedig kellő rendszerességgel fejbe kólintja lányukat, Ágikát.

A behódolás szelleme nem idegen a családtól, a kispolgári léttől, félelemmel vegyes hajbókolásukkal csak egyre nagyobbá növesztik az őrnagyban a szörnyeteget. Réthly Attila magát a margóvágót is - amelynek segítségével a Thália Színház-i ősbemutató óta a szereplők a legendássá vált, kínzó és megalázó dobozolást végzik - abszurdan naggyá növeszti. Nem elég, hogy az őrnagynak alacsony termete miatt hokedlira kell állnia, az óriási méretű gépezet is hangsúlyossá teszi szépen fejlett, agresszióval palástolt kisebbségi érzését. Erős jelenet, amikor végig is fekszik a gépen, a fölötte bárdként elhelyezkedő vágóalkalmatosság előrevetíti a tragédiát, melynek megtörténte után a család tagjai mintha csak panoptikum figurái lennének, forognak a tengelyük körül, mint lejárni képtelen, örökre felhúzott, állandó tehetetlenségre ítélt bábuk.

Örkény zsenijét dicséri, hogy szeretni lehet ezeket a bábbá, eszközzé váló kispolgárokat, akik, amikor már a teljes önfeladásra kényszerítenék őket, összeszedik magukat, és mégiscsak ellenállnak.

Gyuriska János őrnagyként eljátssza a kis senki, a mitugrász hatalmaskodását, gőgjét, sértődékenységét, a mások megalázására való és kiélhető hajlamát, miközben a szólamok szintjén az előzékenységet, a toleranciát hirdeti. Blaskó Péter Tótként tohonyán bárgyú. Joviáliskodóan rátelepszik a családjára, miközben a rettegés, az elűzhetetlen félsz ott ül a szemében. Tótnéként Börcsök Enikő azt az anyát remekli, aki próbál mindenkinek megfelelni, aki a fia vélt érdekeiért kiszolgálja a hatalmat, sőt tehetetlenségében a férjét is arra ösztönzi, hogy kiforduljon önmagából.

Vallai Péter nagyon élvezi, hogy a postás szerepében intellektuális bohócként mutatkozhat. Pándy Lajosnak rövidke jelenetében sikere van a lecsúszott értelmiségi szerepében. Gizi Gézánénak, a rossz hírű nőnek, az őt formáló Pápai Erika nem a feslettségét hangsúlyozza, hanem a hivatástudattal átitatott hatalomimádatát.

A főiskolán most végzett Réthly Attila eddigi polgárpukkasztó szertelenkedései után ezúttal hosszú sikerszériára számot tartó előadást rendezett. Olyan hatásos, ötletekkel teli produkciót, melyben a tragikomédiából több a komikum, mint a rettenet. Kevésbé fáj az előadás, mint amennyire mulattat.